Mit tehetünk az alattomos paradicsomvész ellen?

Fitoftóra infestans – minden kertbarát rémálma.

ISMÉRVE:

Tavasszal a finom, tápdús talajba ültetett paradicsompalántákat a gazda egész nyáron nevelgeti, karózza, kötözgeti, tápozza, a hónaljhajtásokat gondosan kicsipegeti. Már piroslik a termés, egy-két fürtöt le is szedtünk, kóstolót csemegézünk a veteményesből. Végre mindjárt szüretelhetünk!

…de jaj! Az egészségesnek tűnő, terméstől roskadozó növényünk augusztusban-szeptemberben egyik napról a másikra hirtelen elszárad! Több hónapos kitartó munkánk gyümölcsét nem élvezhetjük. Mégis, mi ez? Mit csináltunk rosszul?!

Ez az alattomos fertőzés a Fitoftora infens, köznyelvben elterjedt nevén a PARADICSOMVÉSZ.

HOGYAN FERTŐZ?

Nedvességgel, vízzel akár az ép szöveteken keresztül is. Legfőképpen a talajban áttelelő szár- és levélmaradványok terjesztik a betegséget, de a beteg, elszáradt növényen kialakult penésztelepekből (fehér foltok a fonákon) is viszi a szél a spórákat.

MIT TEHETÜNK?

Először is: a még nem beérett, de szép termést nyugodtan szedjük le, tegyük ki a napra. A paradicsom nagyon jó utóérő-képességgel rendelkezik. A kis zöld paradicsomokat pedig eltehetjük savanyúságnak.
Másodszor: ne adjuk fel, mindenképpen pusztítsuk ki a fertőzést kertünkből!

HOGYAN VÉDEKEZHETÜNK?

1. A beteg növényi részektől (levél, szár, beteg termés, gyökérzet) szabaduljunk meg! A legjobb, ha elégetjük. Komposztba semmiképpen ne tegyük!

2. A talajt is alaposan tisztítsuk meg a növényi részek maradványaitól, és mihamarabb fertőtlenítsük Trifender, vagy Ö-koni szerek valamelyikével (Együtt ne használjuk a két szert!)
Adagolása: 10 l vízhez 12–40 g készítményt adjunk.
Hatása: a termék egy hasznos gomba (Coniothyrium minitans hiperparazita) spóráit és micéliumait tartlamazza, amely a talajban elszaporodott szkleróciumokkal táplálkozik. Lebontja a szkleróciumot képző kórokozók szaporító és kitáróképleteit a talajban, ezzel elősegítve a talajok mikrobiológiai egyensúlyának fenntartását. Megtisztítja talajunkat a fertőzéstől. A gomba által termelt anyagcseretermékek fokozzák a gyökerek növekedését, ezen keresztül a termés mennyiségét is. Ezért Az Öko-ni® WP termésnövelő anyagként van engedélyezve. A készítmény alkalmazása növeli a növények ellenálló képességét.

3. Tavasszal a palánták kiültetése előtt 7-10 nappal ismét kezeljük a talajt a fenti szerek egyikével.

4. A paradicsomot enyhén meszes talajba, napos helyre ültessük! Saját magot csak teljesen egészséges növényről tegyünk el! A töveket ne ültessük túl sűrűn, hogy a levegő jól átjárhassa a növényeket! Az öntözéskor minél kevesebb víz jusson a zöld növényi részekre, mert a „paradicsomvész” nedves közegen keresztül fertőz a legkönnyebben, inkább csak a talajt öntözzük!

5. A fiatal növényt havonta kétszer fújjuk le réz-, mankoceb, vagy metiram tartalmú szerrel. A permetszer teljesen fedje be a növényt! Pl. Rézoxiklorid, Rézgálic, Champ, Champion, Bordóilé, vagy paradicsomunkat két-háromhetente beöntözhetjük Trifenderrel, vagy Ö-konival.

6. Amikor a paradicsomunk elkezd gyorsan nőni, hozza a nagyobb hajtásokat, rendszeresen csípjük ki a hónaljhatásokat! Ezáltal a növény erősebb lesz, jobb termést hoz, és nem sűrűsödik be túlságosan. Ebben az időszakban havonta kétszer permetezzünk metaxil, propamokarb, cimoxanil, vagy aroxistrobin hatóanyagú szerekkel! Pl. Kupfer Fusilan, Ridomil Gold, Zetanil, Amistar.

ÖKOLÓGIAI gazdálkodásban is használható szerek: Rézoxiklorid, Rézgálic, Champ, Champion, Bordóilé, Ö-koni, Trifender.

 

Mi az EM BIO?

AJÁNLJUK: Amennyiben teljesen „BIO” házikertet szeretne otthonra, nyugodt szívvel javasoljuk az EM BIO használatát.
em_logo

Mi az EM BIO?
Ez egy fermentálással előállított, több mint 80 féle mikroorganizmus megfelelő összetételét tartalmazó folyadék. Effektív Mikroorganizmusok megfelelő összetétele.

HOGYAN HAT?
A talajba juttatva felszaporodnak a földben a hasznos mikrobák és kiszorítják a növényeinkre kártékony hatású kórokozókat, és lebontják a vegyszermaradványokat. A kórokozókat nem direkt módon távolítjuk el, hanem olyannyira megerősítjük növényünket, hogy saját maga győzi le a kórokozókat. A folyamatos karbantartással beáll a megfelelő egyensúly házikertünkben, így jóval kevesebb esély jut a kórokozóknak is a megtelepedésre. A szer nem növényvédő szer, ezért, ha valami kórokozó, vagy kártevő megjelenik növényünkön (lisztharmat, tetű), naponta permetezzük le a beteget, amíg a tünetek el nem múlnak!

embio5l-500x500MIRE HASZNÁLHATJUK? Mi kipróbáltuk, és azóta is rendszeresen használjuk. Gyepápolásra, veteményesben, virágágyásban egyaránt. A világ számos országában nagy sikerrel alkalmazzák a mezőgazdaságban. Az előállítás techonógiáját egy japán professzor (Teruo Higa) fejlesztette ki 30 évvel ezelőtt, a termék 100% MAGYAR gyártású. Ökologiai gazdálkodásban engedélyezett szer.
Talajoltásra: a mikrobák felszaporodva biztosítják az aktív talajélet, lebontják a vegyszermaradékokat, kiszorítják a kártékony élősködőket, intenzívebb gyökérnövekedés, jobb vízfelhasználás, jobb tápanyagfelvétel, terméshozam-növekedés. Csökken az ammóniaképződés.

Permetezésre, lombkezelésre: a növekedési és érési időszakban jobb ellenálló-képesség, a támadó kártevőkel szemben.

Komposztálásra: gyorsabb lebomlás, jobb humuszképződés

Vízvezeték és öntözőrendszer vízkőmentesítésére: gátolja a biofilm és vízkőlerakódásokat. Magas antioxidáns hatásának köszönhetően megszűnteti az algásodást és antikorrózív hatása van. Adagolhatjuk az öntözőrendszerhez.

Adagolása:
talajoltás: 100m2-ként 0,5l EM BIO 5l vízzel higítva 10cm mélyen bedolgozva.
permetezés: 2dl EM BIO 10l vízhez adagolva, a növényt teljesen fedje.