Miért érdemes belefognunk a komposztálásba?

A komposztálás, az egyik legősibb hulladék-hasznosítás. A legrégebbi komposzttelepeket a Közel-Keleten és Kínában találták. Itt voltak az első hulladéktelepek. Külön gyűjtötték az éghető, az újrahasznosítható és egyéb hulladéktípusokat, majd feldolgozták.

A kínaiak évezredek óta különös figyelmet fordítanak a házakból, kertekből, mezőgazdasági területekről származó szerves anyagok hasznosítására, így nyerve rengeteg ingyen tápanyagot.

Mára megváltozott a mezőgazdaság kis hazánkban. Egyre kevesebb a háztáji kertekben tartott haszonállatok száma. Inkább nagyobb állattartó telepek alakultak ki. Ez jelentősen lecsökkentette a kiskertek tápanyagutánpótlási lehetőségeit, és viszonylag nehéz jó minőségű állati trágyát beszerezni.
Éppen ezért érdemes saját kezűleg elkészíteni a szükséges trágyát. Ehhez nem kell mást tennünk, mint felhasználni azt, ami amúgy is bosszant bennünket: a háztartásokban keletkezett szerves hulladékot.

Miért érdemes komposztálni?

HULLADÉKCSÖKKENÉS.
Először is kevesebb a háztartási szemét, mely jelentős költségcsökkenést jelenthet. Pláne, ha még szelektíven is gyűjtjük a papírt, műanyagot, üveget stb., szinte alig termelődik hetente 20-30 liternél több szemét egy háztartásban.
Nem kell azon gondolkodni, hová is tegyük a tavaszi nagytakarítás után keletkezett sok nyesedéket, vagy nyáron a rengeteg fűkaszálékot, esetleg az ősszel lehullott sok lombot.

ESZTÉTIKA.
Megszűnik a kellemetlen, büdös kuka és sokkal tisztább lesz környezetünk.


Mi a komposzt?
TÁPANYAG FORRÁS.

A komposztálás különösebb erőfeszítést nem igénylő tápanyag előállítás.
A természet tudja, mit csinál. Tökéletesen lebontja, majd átalakítja, és a legtökéletesebb tápanyagforrást készíti el nekünk.
Nem utolsó sorban fontos az is, hogy pontosan tudjuk mi az, amit a környezetünkben használunk, hiszen mi magunk gyűjtöttük össze a komposzt alapanyagát.

– a komposzt teljes értékű táplálék növényeik számára. Szerkezetéből adódóan a nehezen oldódó ásványi anyagok, mikroelemek folyamatosan felvehető állapotban vannak a növényeink számára. Ezeket még a legtökéletesebb műtrágyák sem tudják.
A komposzt humusz.

Előnyei:

  • kiemelkedő a vízmegkötő képessége, a tápanyag megtartó képessége, a fényelnyelő képessége, mellyel egyensúlyban tartja talajunk legfontosabb tulajdonságait.
  • lehetővé teszi a magok egészséges kelését, palántáink növekedését.
  • növeli a talajéletet, serkenti a talajlakó élőlények aktivitását.
  • erősíti a növények immunrendszerét, mellyel ellenállóbbá válnak betegségekkel, kártevőkkel és a természeti megpróbáltatásokkal szemben.
  • a talaj szerkezetét javítja, porhanyósabbá, levegősebbé, dúsabbá teszi.

Hátránya:

  • nem ismert. 🙂

Hogyan komposztáljunk?

Ha kedvet kaptunk a komposztkészítéshez, itt van néhány praktikus és fontos dolog a cél eléréséhez.

  • Első: az elhatározás.
  • Második: legalább egy ember és némi szerves hulladék.
  • Harmadik: egy hely a kertben, ahol dolgozhatunk.
  • Negyedik: egy komposzttároló (fa keret, előre gyártott műanyag siló, fémháló némi borítással stb.), de sokszor még az sem szükséges.
  • Ötödik: néhány nap évente.

 

Mennyi idő alatt kapunk komposztföldet és mennyit?
A legrövidebb idő a házi kertekbe, csak 90 nap.
A kevésbé ápolt komposztok esetén 1-1,5 év.
1 m3 friss nyersanyagból kb. 0,5 m3 komposztföldet kapunk.

 komposztálás folyamata:

Fázis  Idő  Folyamat
 1. 1-3. hét  Leépítési fázis.
3-5 nap elteltével beindulnak a baktériumok, algák tevékenységei.
Ekkor 50-70 Co-ra melegszik fel a komposzt belseje.
Teendő: Forgassuk meg a 3-4. héten. Kiegészítő anyagot lehet hozzátenni.
 2. 4-7. hét Átalakulási fázis.
Különböző gombák szaporodnak el, melyek feldolgozzák a nyersanyagot. A gombák táplálékául az előző szakasz baktériumai szolgálnak.
Ekkor a hőmérséklet 20-40 Co-ra csökken.
Teendő: forgassuk meg a 6-8. héten. Ha túl száraz, locsoljuk meg egy kicsit.
 3. 8-12. hét Felépülési fázis.
A hőmérséklet kb. 20 Co.
Magasabb rendű élőlények veszik át a munkát. Giliszták, atkák, ászkák, ugróvillások, lárvák (pl.: pajorok) stb.
Friss komposzt képződik, mely még nem teljesen alkalmas a felhasználásra.
Teendő: használjuk fel a terméket, vagy ha túl száraz, locsoljuk meg egy kicsit.
 4. 13-20. hét Stabilizációs fázis.
Folyamatos átmenet történik.
Csökken a hőmérséklet, a tápanyagok megkötődnek a talajszemcséken.
Érett komposztot kapunk, mely már használható ültetésre, talajdúsításra.
Teendő: Használjuk fel a termékünket.

 

 

Néhány fontos dolog.
Keverni kell a nedves (konyhai hulladék, fűkaszálék) és a száraz (lomb, ágak, gallyak) dolgokat!
Ne száradjon ki, és ne legyen nagyon vizes!
Hőmérséklet: a 10 Co alá esik a hőmérséklet, akkor leállnak a folyamatok.
Forgassuk, ezzel serkentve a folyamatokat.
Érintkezzen a természetes talajjal a komposztálandó anyag, így biztosítva a mikroszervezetek mozgását.

Felhasználás.
A friss komposztot (3. fázis) keverjük, vagy vékonyan terítsük a földfelszínre.
Az érett komposztot bárhová használhatjuk. Feldúsíthatjuk vele a talajunkat, ültethetünk bele, vethetünk, palántázhatunk benne.

Egy kis plusz.
A komposztálás folyamata természetes körülmények közt is végbemegy. Vannak olyan adalékok, melyek segítségével a komposztunk hamarabb, és még jobb minőségben kerülhet a kezünkbe.

Ezek a következők:

Kőzetőrlemények:
Egyrészt megakadályozzák az anyagveszteséget, másrészt lehetőséget biztosítanak a humuszkolloidok (szemcséket tartalmazó oldatok) kialakulására.
Ilyenek a zeolit, alginit, bentonit, egy kis agyagos talaj, mely Nagykovácsiban és Remeteszőlősön is korlátlanul a rendelkezésünkre áll.

Serkentőanyagok:
Szerepe az érés felgyorsításában van. Célja a mikoorganizmusok tevékenységének beindítása.
Ez legtöbbször egy kis hozzáadott talaj, vagy ami a legjobb, egy kis komposztföld.
A kereskedelemben már kapható erre a célra kifejlesztett oltóföld.

Talajlakók betelepítése:
Telepítsünk gilisztákat a komposztba.
A giliszták és más fontos élőlények maguktól is betelepülnek, ám ha van lehetőségünk, szerezzük be és tegyük a komposztunkba.
A legjobb munkát a trágyagiliszta végzi.

Takaróanyagok:
Szerepe, hogy ne száradjon ki a komposzt, visszatartsa a keletkezett hőt, megőrizze a kepéződött nitrogént.
E célra alkalmas például a szalma, a lomb, egy vékony földréteg, a zsákvászon.

Mit tehetünk a komposztba?

  • A konyhából és a háztartásból a feleslegessé vált szerves anyagok.
  • Zöldség és gyümölcs maradványok. Elszáradt, levágott szobanövény maradványok.
  • Színezetlen, festetlen papírok.
  • A kertből:
    Levágott fű, levágott ágak, gallyak felaprítva, virágzás előtt kiszedett gyomnövények, elszáradt növénymaradványok, lehullott gyümölcs, kezeletlen fából származó faforgács.

Mit NE tegyünk a komposztba?
Zsíros, olajos ételmaradványokat, húst – a fertőzések és a legyek miatt.
Fertőzött, beteg növényeket, mert nem tud eléggé felmelegedni a komposzt, hogy a betegséget okozó károsító elpusztuljon.
Porszívózsákból a szemetet, mert nehézfém és le nem bomló dolgok lehetnek benne.

Tisztázatlan kérdések.

A diófalevél.
Igen, komposztálható, és teljes értékű komposzt keletkezik belőle.
Miért mondják, hogy ne tegyük a komposztra?
A diófában található juglon nevű anyag növekedést gátló hatással rendelkezik. Ezért mondják azt, hogy a diófa alatt nem marad meg semmi. Ez sem így van. Ha nem hagyjuk, hogy a lehullott levelek sokáig a talajon maradjanak, illetve nem hagyjuk, hogy az eső megáztassa, akkor nem mosódik a talajba a juglon, és nem is okoz gondot.
A komposztálás során a juglon is ugyanúgy lebomlik, mint a levél többi része, ezért nem is okoz gondot.
Tipp: A diófa levelet komposztáljuk külön, hogy még véletlenül se kerüljön lebomlatlan rész a komposztföldbe.
Ha viszont egy-másfél évig is komposztáljuk a zöldhulladékot, akkor ennyi idő alatt a diófa levele is tökéletesen lebomolhat.
Az örökzöldek levele és a fenyők tűi.
Igen, ezek is komposztálhatók.
A fenyőfélékben található gyanta által lassabban, de lebomlanak a növény részei.
Ugyanúgy, mint a diófalevél esetében, ha már földszerű anyaggá változott a növény rész, melyet a komposztra tettünk, akkor már lebomlott minden gátló anyag, és biztonsággal használható a komposztunk.
Tipp: Nagyon apró, néhány centiméteres darabokra aprítsuk fel a részeket, így könnyebben és gyorsabban komposztálódnak.


Ha bármilyen kérdése merült fel a témával kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal!
Sikeres komposztálást kívánunk!
Latin kert

megveszem_a_boltban

Vissza a főoldalra >>

Kép forrása: ColinBroug, stock.xchng, komposztáló: “Compost, photo from the german Wikipedia. Author: Mussklprozz. Date: 2004-05-15”, kész komposzt: “Compost Created 6/12/2006 Photographer: Kessner Photography. May be freely distributed with attribution”

GYORS, PONTOS SZAKMAI TIPPEK?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről:

aktuális kártevők, és védekezés ellenük.

Biokertápolási tippek, webáruház akciók...

Email*
Név*

Sikeresen feliratkozott!

Share This